“Kill it before it lays eggs!” – A tesztelésről IV. rész

Teszteléssel kapcsolatos korábbi blog postjainkban bemutattuk Nektek, hogy miért és hogyan érdemes tesztelni, most pedig elmondjuk, hogy milyen tesztelési és fejlesztési módszereket ismerünk, illetve hogy néz ki a tesztelés a megrendelő szeméből.

Tesztelési és fejlesztési módszerek

A korábbiakból talán kiviláglik, hogy a tesztelést a fejlesztés szerves részének tekinthetjük.

A Test Driven Developement (TDD) típusú tesztelési eljárások során, az automatizált tesztek a fejlesztés vezérfonalaként szolgálnak. Ilyenkor a tesztek még a szoftver előtt íródnak, majd egy-egy fejlesztési fázis végén futtatjuk őket. Aztán ezt a folyamatot addig ismételjük, míg meg nem kapjuk a kívánt funkcionalitást, ekkor érünk az adott fejlesztési fázis végéhez.

Az Acceptance Test Driven Development (ATDD) a fejlesztő mellett bevonja a megrendelőt és a tesztelőt is, és közösen definiálják a termék elfogadási kritériumait. Később ezekre a kritériumokra íródnak az elfogadási tesztek.

A Behaviour Driven Development (BDD) egy gyakorlati módszer, mely a különböző agilis technikák lehetőségeit kombinálja. Arra fókuszál, hogy a fejlesztő és a megrendelő közös nyelvet beszéljen és együtt vegyen részt a szoftver elkészítésében. A TDD-től annyiban különbözik, hogy “hétköznapi” nyelvet használ, melyet egyaránt értenek az informatikai csapat tagjai, és a megrendelő is. Leginkább akkor van erre szükség, ha az elkészülő termék valamilyen komplex igényt szolgál ki, ezért pedig szükség van a folyamatos kooperációra..

Tesztelés a megrendelő szemszögéből

Függetlenül attól, hogy a tesztelés/fejlesztés mennyire kívánja, vagy igényli a megrendelő kooperációját, egy biztos: bármely metódussal, módszerrel tesztelünk is, az elsősorban az ő számára jelent biztosítékot a szoftver hibátlan működésére. Arra, hogy egy olyan terméket tudjunk átadni, melynek már minden hibáját csírájában elfojtottuk és így a későbbiekben sem okoz problémát. A fejlesztő – már ha kevésbé igényes – talán lemondhat a tesztelésről, de a megrendelő sosem!

Teszteléssel kapcsolatos blogsorozatunk most véget ért, de hamarosan jövünk egy újabb izgalmas témakörrel.

A tesztelésről szóló blogsorozatot írta: Nagy Szilveszter

Látogassatok el rendszeresen a join.stylers.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon és Instagramon is!

2019-05-15T17:27:59+00:00

Share This Post With Others!

Go to Top