Te mit fogsz másképp csinálni a munkádban?

Az év eleji fogadalmak sok negatív kritikát kapnak, főleg azért, mert a legtöbb ember feladja őket már az év első hónapjaiban. Tényleg nem könnyű konkrét célok mellett kitartani, azonban, ha inkább folyamatokban gondolkodunk, és megfelelő motivációt rendelünk hozzá ezekhez döntésekhez, több esélyünk van arra, hogy amit elhatároztunk, azt meg is valósítsuk (vagy legalább elkezdjük megvalósítani) az új évben.

A gyorsan változó IT világában különösen fontos a folyamatos önfejlesztés, mert enélkül nehéz talpon és versenyben maradni. Pár hete minden területről megkérdeztünk egy-egy kollégát, ők miben szeretnének fejlődni 2020-ban:

Az utóbbi 4-5 évben az év elejét mindig egy visszatekintéssel kezdtem az előző évre, hogy lássam, mi az, amivel több lettem, mit értem el és mit tanultam, vagy éppen mit tanulhatnék, hogy jobb legyek mind a munkám során, mind pedig a magánéletben. Scrum Masterként fontosnak tartom, hogy a csapat tagjaival tisztán értsük egymást, és itt most nem csak a kommunikációs technikákról beszélek, hanem a használt nyelvezetről és különböző kifejezésekről, IT folyamatokról. Ezért az idei célkitűzés az, hogy megtanuljak valamilyen szinten programozni, használni azokat a fejlesztői eszközöket, amelyeket cégen belül is használunk, ezzel is közelebb kerülve az IT technikai oldalához. Emellett hétről hétre igyekszek a különböző módszertanokban is fejlődni, hogy a csapatokból ki tudjam hozni a maximumot és könnyebben észlelhessem a potenciális akadályokat, problémákat. Jól bevált szokásom, hogy a reggeli munkába sétálás közben 10-20 perces Podcastokat hallgatok a témában, ezzel is inspirálva magam a különböző sikerekből és tanulva a kudarcokból. Ez az egyik kedvencem: https://scrum-master-toolbox.org/

Bence ● Scrum Master, Stylers Group

Az elmúlt 4 év során csapattársaimmal közösen egy új cégnek a megalapítása, piacra való bevezetése, a megfelelő stratégia implementálása és későbbi pályára állítása volt többnyire a feladatom. Különböző operatív vezetői feladatokat láttam el ez idő alatt. Az elmúlt félévben gazdasági terület felé, főleg pénzügyek irányába kanyarodott karrierem. A következő évben ezen szakmai ismereteim tovább mélyítése egy határozottan kirajzolódott cél, annak érdekében, hogy a management csapat részeként a cégcsoport pénzügyi stabilitása és stratégiája tervezhető és kivitelezhető legyen. A 2020-as évben igyekszem a fokozatosság elve mentén ellátni a feladataimat, miszerint a kitűzött céljaimat még apróbb részletekre szeretném bontani és e mentén kivitelezni azokat. Ehhez hozzátartozik, hogy tovább finomítom-fejlesztem a napi rutinomat, jobban keretezem a célokat, stratégiai célkitűzéseket. Ennek elengedhetetlen része az állandó munkafolyamatok és task-kivitelezések fejlesztése, korszerűsítése, amivel értékes időt szabadíthatok fel magamnak, tehát mindenképp megtérül az ez irányú időbefektetés. Sokat segít munkám során a különböző motivációs könyvek és Nobel-díjas közgazdászok könnyed formában tálalt írásainak olvasása, amelyekből még többet szeretnék elolvasni az idei évben.

Lacos ● CFO, Stylers Group

Ebben az évben leginkább a project management folyamatokat szeretném jobban megérteni és átlátni, mostanában ez kezdett el érdekelni. Nem csak egy már meglévő projekt megvalósítására gondolok, foglalkoztat a tervezés vagy az üzleti igény felmérése is, ezekről is minél többet szeretnék tudni, a tanultakat pedig próbálom a hobbiprojektekre is alkalmazni. Igyekszem könyveket, cikkeket olvasni a témában, illetve olyan emberekkel beszélgetni, akik jobban rálátnak erre a területre korábbi tapasztalataik alapján. Konkrétabb 2020-as tervként pedig a C# és a .NET keretrendszer megismerését és elsajátítását emelném ki.

Tomi ● Software Engineer, Stylers Group

A tesztelés során felhasználói szemszögből sokszor, sokféleképpen kell egy adott helyzetet felmérni, és ez idő alatt nem csak az elvárt működést kell megfigyelni, hanem az alkalmazást összességében kell megismerni: miből is áll össze, hogyan néz ki, logikus-e a működése, milyen érzelmek alakultak ki bennem a használat közben. Annak érdekében, hogy ezek az észrevételek jól le legyenek kommunikálva, alátámasztva tényekkel, érdemes elmélyülni jobban a UI és UX világában.

Ahhoz, hogy egy adott folyamatot pedig ne kelljen sokszor ugyanúgy megcsinálni, természetesen az automatizálás kerülhet csak szóba, így egy programnyelv alapszintű elsajátítása szerepel legfőképpen a céljaim között (Selenium + JavaScript). Saját magam és a szoftverek minőségének érdekében érdemes, ha nem is mindenre (mert a manuális tesztelés elengedhetetlen), de a fő esetekre teszteket csinálni és azokat fejlesztgetni már sajátkezűleg a későbbiekben.

Mindezek mellett folyamatosan az angol nyelv erősítése és a webalkalmazások mélyebb megismerése szerepel a céljaim között.

Máté ● Software Test Engineer, Stylers Group

Csatlakozz Te is csapatunkhoz! 

Nyitott pozícióinkat itt tekintheted meg: https://join.stylersgroup.hu/karrier/

2020-01-27T13:04:33+00:00

Share This Post With Others!

Go to Top